Ássak vagy vakarózzak, a gyurgyalag dilemma

A gyurgyalag a hazai madárfauna egyik legszínpompásabb képviselője. A hajlott csőrű madár nem tartozik a méhészek kedvencei közé, hiszen a nagy kolóniákban élő madarak a közelben található háziméh-kaptárak lakóit alaposan megtizedelhetik. A méhek, darazsak fullánkját úgy távolítják el a gyurgyalagok, hogy zsákmányukat a fák ágaihoz csapkodják. A fészkelésre alkalmas, növényzetmentes löszfalakon akár több száz egyednek is otthont adó kolóniák alakulhatnak ki. A gyurgyalagok járatainak hossza akár a 2–3 métert is elérheti. A járatokat a csőrükkel vájják ki a párok. A nagy tömegben együtt élő madarak könnyebben észlelik a ragadozókat, és a repülő rovarokból álló táplálékukat is könnyebben megtalálják a kolóniára visszatérő sikeres egyedeket követve. Azonban az együttélésnek árnyoldalai is vannak: a nagy számban együtt élő madarak a párzás vagy az összecsapások során a külső paraziták terjedésére is több alkalmat kínálnak. A gyurgyalagok a fészkeiket fosztogató ragadozók támadásainak kivédése érdekében ássák a löszfalba a költőüreghez vezető hosszú járatokat. Azonban a járatok ásása alaposan koptatja a csőrüket. Ha a csőr hegyes, csipesz-szerű vége egyenlőtlenül kopik, az alsó és felső csőrkáva aszimmetrikus lesz, és nem tudnak hatékonyan tollászkodni vele. Az egyik legnagyobb hazai költőtelepen végzett kutatásunk során azt tapasztaltuk, hogy az aszimmetrikus csőrű madarak tollazatában több tolltetű található. A madár ellentétes érdekek csapdájába kerül, hiszen a hosszú járat a biztonságos költés, az ép csőr pedig a hatékony tollászkodás és külső élősködőkkel szembeni védekezés miatt kívánatos. A “trade-off” vagy csereviszony az élet minden területén döntési helyzetet idéz elő. Egy egyednek számos ilyen ellentétes érdekviszonyt kell egyensúlyba hozni élete folyamán, hiszen pl. a táplálkozásra fordított idő az udvarlás rovására megy, így a tevékenységek optimális összhangját kell a rendelkezésre álló véges idő és energiaforrásokból megvalósítani.