Állatseregletek vonulása a pusztán: a daru

A természetfilmek lenyűgöző jelenete, amikor végeláthatatlan tömegben hömpölyögnek a gnúk, zebrák az afrikai szavannán, a rénszarvasok a tundrán. A leglátványosabbak azok a képsorok, amelyeken az állatok valamilyen természetes akadálynál feltorlódnak. A leghírhedtebb akadály a Mara-folyó, ahol ezrével ugranak a vízbe a gnúk, egyenesen a rájuk váró nílusi krokodilok közé. Hasonló élményt a magyar pusztákon a daruvonulás jelent. Az Eurázsia sztyeppéin, erdős területeinek vizes, mocsaras élőhelyein költő faj egyedei Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában telelnek. Az Alföldön évente több mint százezer példány jelenik meg, hogy hosszabb-rövidebb időre megpihenjenek a vonulás során. A nappal a szántókon, legelőkön táplálkozó madarak esténként az alacsony vizű tavakon, leeresztett víztározókon gyűlnek össze. Megfigyelésükre kiváló lehetőséget kínálnak ősszel a hortobágyi halastavak és a Körös-Maros Nemzeti Parkban a Kardoskút melletti Fehér-tó. A darucsapatok addig maradnak nálunk, amíg a táplálékot kínáló friss füvet és vetést nem borítja be a hó. A darvak messze hangzó krúgatását különlegesen felcsavarodó légcsövüknek köszönhetik: a trachea a szegycsontot áttörve helyezkedik el a madár mellkasában. A nálunk honos daru (Grus grus) közeli rokona az Ázsiában élő pártás daru (Anthropoides virgo). A belső ázsiai sztyeppékről a Himalája égbetörő hegyláncát átrepülve jutnak el indiai telelőterületeikre.

Kapcsolódó témák